Gézengúz

She was born at the basement of our house. It was a stormy night, and her mother ran into. We couldn't put her out, so we made a shelter downstairs. Next day, when I saw the newborn kittens I was sad a bit. Gézengúz (which means Troublemaker) was so weak, so scrag, so small that I thought she barely would stay alive for one more day. She was the weakest of the cat-quadrille. Much to my surprise she survived the night and the upcoming days, which I couldn't tell about two of her siblings.

Then, over time, I was certain that she would be okay. After a month she and her brother, Bendegúz ventured to the garden and got used to our other cats. But she was still too weak. She could eat only biofood and rejected every made cat food. And drank milk only. She retained this habit all her life.

She was very curious. She was interested in computer games (especially the quick-moving games), and home-made cat toys, which mostly had been pushed under the wardrobe. It was fun to get the toys out from under the wardrobe, for both of us.

She became my exclusive cat. To understand this, I must have to explain: there are outdoor (house is forbidden for them) and indoor cats (who demand a place in the house), but there are also Kriszta's cat (like Bendegúz), Peter's cat (like Gézengúz) and common cats (like Füles, their mother).  Every time she came in, her first thing was to meow desperately for milk or/and some kind of meat.
Her second act was to sat on my lap and I had to caress her until she got tired of it. If I tried to put her away she always climbed back. If I stopped to caress her, she began meowing again. She was addicted to me, and somehow I became her only caresser. After a time she lied next to me to sleep. But if I tried to sneak away, she mostly woke up and followed me.

This Wednesday morning seemed normal. As usual, she was the first to come in to eat and before we left for work we put her and the other indoor cats out from the house. I said goodbye to her and went to work. When we came home, she didn't show herself. In the evening we began to worry about her. But she didn't appear. Neither the next day. Nor the following days. In her entire life, she never missed a chance to come home for a little caress.

I don't think that she will come home ever. There are plenty of dangers in the forest where we live. It could be some kind of wild animal, which caught her, maybe choked by dogs (which happened before with her grandfather), fell into a well and so on. She cannot protect herself yet. And I fear that she never will. She was only 9 months old.

Blog reopening

I decided to reopen my barely used blog, in English. I have many reasons to do this.

First of all, my English is terrible so I would like to improve my language skills. One way for it if I write a lot. I have many things which I pleasantly share with others so this is a win-win situation.

Second, I recently found out that I have distant relatives in the US whose I would like to know better and maybe they could be known more about my life, my family and Hungary after all.

So let's keep going!

P.S.: If you would like to help me with correcting my grammar and syntax (or with critics), the opportunity is here!

Facebook magyarul: Szabó Péter

Az alábbi interjú eredetileg Váraljay Gábriel közösségi médiával foglalkozó honlapján volt megtalálható, de az oldal profiljának megváltozása következtében lekerült onnan. Most ismét közzéteszem.

VG: Péter, először is megkérlek, mondj el pár dolgot magadról.

SZP: A nevem Szabó Péter, nemrég vagyok túl a harmadik X-emen. Alap- és középfokú tanulmányaimat Kisújszálláson végeztem, majd Szegedre kerültem, ahol az egyetemen filozófiát, majd informatikát és művelődésszervezést tanultam, ez utóbbi kettőből diplomáztam is. A diploma után másfél évig weboldalkészítéssel foglalkoztam, majd egy hirtelen váltással Barcsra kerültem, ahol immár ötödik éve tanítok informatikát középiskolásoknak. Szabadidőmben szerepjátékkal, olvasással és közösségépítéssel foglalkozom, ez utóbbit elsősorban a moly.hu könyves közösségi portál egyik szerkesztőjeként.

VG: Mikor regisztráltál a Facebookra és mi volt ami megfogott benne?

SZP: Még 2007 őszén regisztráltam a Facebookra. Ami tetszett benne, az egyrészt az volt, hogy Magyarországon még viszonylag kevesen használták (főként amiatt, hogy akkoriban még csak angol nyelvű volt), szemben az iWiW-wel, így nem jelölgetett ismerősnek boldog-boldogtalan. Másrészt, a Facebook nem csak a "ki-kinek-az-ismerőse" alapon működött, hanem az alkalmazások révén szórakoztató volt a használata is.

VG: Hogy jött az ötlet, hogy segíts a fordításban? Nyilván a rendszer ezt mindenkinek felkínálta, de akkor is mi motivált, hogy félredobva más "önző" dolgokat, segíts Zuckerbergéknek? :-)

SZP: A Facebook akkori formájában még nem bombázott minket olyan személyre szabott ajánlatokkal, mint a Fordításokban való részvétel, az alkalmazások böngészése közben akadtam rá, teljesen véletlenül. Nagyon megtetszett az a hozzáállás, hogy maguk a felhasználók is részt vehetnek a közösségi oldaluk kialakításában, beleszólásuk van - ha csak kis mértékben is - abba, hogy milyen irányba haladjon tovább az oldal. Emellett ahhoz, hogy minél több ismerősöm használni tudja az oldalt, szükség volt annak lokalizált változatára.

VG: Gyakorlatilag hogy folyik egy ilyen fordítás?

SZP: A fordításnak több módja is van. A menetközbeni fordítást arra hasznájuk, hogy ha a Facebook böngészése közben bármilyen fordítási hibával vagy lefordítatlan szöveggel találkozunk, akkor annak meg tudjuk adni a helyes fordítását. Ha ez be van kapcsolva, akkor a már lefordított szövegeket zöld, a saját javaslatokat sárga, a lefordítatlanokat pedig piros színnel húzza alá az oldalon. Ez nem túl dizájnos, viszont egyből látszik, hogy mit kellene még lefordítani. A másik módszer az oldalak szerinti fordítás, ilyenkor a Facebook fontosabb oldalait tudjuk egyesével megtekinteni, és az adott oldalakon jelentkező fordítási problémákat orvosolni. A harmadik módszer a véletlenszerű fordítás. Ekkor véletlenszerűen kapunk egy listát a még lefordítatlan kifejezésekből, szövegrészekből. Az adott kifejezésre kattintva egy megnyíló ablakban tudjuk megadni a fordítást.

Amennyiben egy kifejezéshez már létezik fordítás, az ablakban akár szavazni is tudunk rájuk, vagy új fordítást ajánlhatunk. Ha olyan kifejezéssel van dolgunk, amihez hasonlót már valaki lefordított, akkor mutatja a hasonló kifejezéseket is. Például az "Edited last Sunday" fordításhoz felajánlja a hasonló szerkezetű "Edited last Monday" fordítását, így gondoskodva arról, hogy az egyes, kapcsolódó kifejezések lehetőleg ugyanazzal a szövegszerkezettel legyenek lefordítva.

Fordításkor nem kell mindig a teljes szöveget lefordítani. Amikor a Fordítások alkalmazás elindult, akkor még csak a Szószedet kifejezéseit fordítottuk, azaz a legfontosabb kifejezéseit a Facebooknak. Így amikor ez készen lett, ezeket az alapvető elnevezéseket (pl. Események, ismerős, bökés, stb,) már nem kellett az egyes fordításoknál újra lefordítgatni, hanem helyette { } -ekben megadják az adott alapvető kifejezés nevét. Ilyen esetekben főleg a ragozások és toldalékok helyes használata okoz problémát a fordításoknál.

VG: Tulajdonképpen, ha jól tudom, ha több magyar fordító eldöntené, hogy a Like funkció neve Labda legyen, akkor ez simán megoldható lehetne?

SZP: Gyakorlatilag megoldható lenne, de ennek kicsi a valószínűsége. A mindenkori fordítók szavazhatnak, hogy az egyes kifejezések fordításai közül melyik fedi legjobban az adott kifejezést. Értelemszerűen, ha a "Labda" szóra szavaznának a fordítók, mint a "Like" megfelelője, akkor előbb-utóbb azt fogadná el a Facebook rendszere.

Szavazáskor soha nem tudjuk, hogy az adott fordítás kié, csak a lefordított szövegeket látjuk. Viszont ha már több fordítást látunk egymás mellett, például a "Like" esetében ha megjelenik a "Tetszik", a "Labda", és mondjuk a "Kedvelem" kifejezés, akkor nem valószínű, hogy a fordítók a "Labdá"-t választanák.

VG: Ha jól tudom, létezik valamiféle lista is rólatok, fordítókról?

SZP: Igen, van egy folyamatosan változó "Élmezőny". Itt lehet heti, havi és összesített formában látni, hogy ki hány szót és kifejezést fordított, valamint, hogy ezekre a kifejezésekre hány szavazat érkezett. A lista folyamatosan változik a szavazásoknak megfelelően.Ebből fakadóan voltam már ugyanannyi fordítással első vagy harmincnegyedik helyezett is.

VG: Néha irtóra idegesítőek a fordítások, sokszor mintha visszalépnénk a fejlődésben. Pl. a Bökés funkció nemrég Poke lett megint, ez hogy működik?

SZP: Az egyes fordítások kétféleképpen tűnhetnek el: vagy továbbfejlesztenek egy funkciót a Facebooknál, vagy valamelyik fordító jelent egy kifejezést. Az első esetben az adott funkcióhoz tartozó kifejezések nagy részét újra kell fordítani, hiszen a program nem tudja eldönteni, hogy a módosítások után melyik kifejezések maradtak meg, és melyikek nem. Bár idegesítő a dolog, de legalább annyi előnye van, hogy egyből lehet látni, min dolgoznak éppen a Facebooknál. A másik eset az, amikor valamelyik kifejezést "jelenti" az egyik fordító. Ez általában akkor szokott megtörténni, ha a legnépszerűbb fordítás túlságosan eltér az eredeti kifejezéstől. Ilyenkor a Facebook rövid vizsgálódás után törli az adott kifejezés fordításait, és újra kirakja a lefordítandók közé.

VG: Meddig fog tartani a fordítás, azaz mikor kapunk teljesen magyar nyelvű felületet?

SZP: Én azt mondanám, hogy gyakorlatilag soha. A fordítás - többek közt a fentebb említett funkcióbővítések miatt - soha véget nem érő folyamat. Ezen kívül már most megjelentek a különböző, Facebookhoz tartozó részek (Birthday, Facebook Lite, Poll, stb.) fordítási lehetőségei is. Amennyiben előfordulna, hogy minden kifejezést lefordítunk, az alkalmazásokhoz kapcsolódó fordítások még mindig ott lesznek. Azonban sok lúd disznót győz alapon, minél többen fordítunk, annál több minden lesz elérhető a mi nyelvünkön is.

VG: Köszönöm az interjút!

SZP: Én is köszönöm, további sok sikert a honlaphoz!

(Eredeti forrás helye: http://varaljay.com/hu/2010/01/04/facebook-magyarul-szabo-peter-interju/ )

2009.12.28

Még mindig nincs iPadem

Ahogy a címből is kitűnik, még mindig nem rendelkezem saját, jól bejáratott iPaddel. Ennek több oka is van. Elsősorban az, hogy egy hónapig se bírtam ki cigaretta nélkül. Másodsorban az, hogy még ha ki is bírtam volna, akkor se biztos, hogy össze tudtam volna rá spórolni a pénzt. Szinte azon nyomban elköltöttem volna nikotinpótló eszközre, könyvre, vagy valamire. Nem vagyok egy spórolós típus.

Igazából a blogolás is ekkor maradt abba (na jó, még igazából el sem kezdődött. Annak a meglévő 2 "olvasómnak" se bírtam a szemébe nézni és beismerni, hogy megint alulmaradtam az ádáz, bűzrúd elleni küzdelemben.

Ennek a mostani bejegyzésnek az az apropója, hogy ismét nem dohányzom, igaz, még csak kilenc napja, de ez akkor is más (persze, mindenki minden leszokáskor azt mondja, hogy ez most más, és bizonygatja, hogy de most tényleg) - de tényleg.

Valahogy ráleltem erre a könyvre, és úgy voltam vele, hogy ha már úgyis kell valami elfoglaltság a tavaszi kerti munkálatok közben, nem kerül semmibe, ha meghallgatom.

És láss csodát. Allen Carr, a hangoskönyv szerzője nem viccel. Azt mondja, könnyű leszokni. Sőt, tovább megy, egyenesen azt állítja, hogy nemcsak könnyű leszokni, hanem még élvezetes is.

Először jót röhögtem magamban, hogy ezt a hülye dumát, mindenki tudja, aki már dohányzott életében, hogy iszonyat nehéz letenni. Aztán fokozatosan értek az újabb és újabb relevációk. Megmutatta, hogy melyik leszokási mód miért nem jó. És ahogy sorolta, hogy melyiknek mi a buktatója, szépen végig is éltem még egyszer azokat, hiszen többszörös ideiglenes leszokóként mindegyiket kipróbáltam.

Utána elmondta a Módszert. Tényleg nem nagy kunszt. Sőt. Tényleg jól éreztem magam, miután letettem a cigit. És tényleg nem akartam ismét rágyújtani. És tényleg nem evett a frász még egy cigiért. És tényleg nem kapartam a falat kínomban, amiért nem gyújthattam rá. Pofonegyszerű a dolog.

Hogy mi a titka? Hallgasd meg, és megtudod. Én nem fogom elmondani, mert a végén hamarabb lesz iPaded, mint nekem. Mert most nekiállok gyűjteni rá ;)

Boldog tulajdonosa vagyok 10 iPadnak

Legalábbis elméletileg. Ugyanis körülbelül ennyibe jönne ki átszámolva az a cigarettamennyiség, amit az elmúlt 15 év során elszívtam. Így utólag visszagondolva nem is tűnik olyan soknak, menet közben nem is gondolkoztam el ezen.

Mindenesetre az az apropója a mostani blogbejegyzésnek, hogy pénteken elmentem egy biorezonanciás kezelésre. A kezelés közel egy karton cigi ára volt, hogy mennyire volt sikeres, az majd még kiderül.

A kezelés maga abból állt, hogy le kellett vetni minden fémtárgyat magunkról és a zsebünkből, valamint a cipőt-zoknit is. Le kellett ülni egy székbe, a lábunkat két fémlapra tenni, a fejemre egy fémlapokkal ellátott szíj került, a kezeimbe pedig egy-egy fémrúd. Ezek mind egy műszerhalomhoz voltak kötve, kezdtem is kicsit aggódni, hogy biorezonancia helyett véletlenül valamilyen villamosszékbe kerültem.

Mindenesetre amikor bekapcsolták a gépet, először semmit nem éreztem. Kicsit később enyhe bizsergést okozott a kezeimben és lábaimban. Mint elmondták, maga a biorezonancia nem szoktat le a dohányzásról, legfeljebb csak megkönnyíti számunkra azzal, hogy csökkenti a nikotinéhséget. Ugyanúgy szükséges a leszokáshoz a megfelelő akaraterő, annyi csak a különbség, hogy elég arra koncentrálni, hogy a megszokástól, a dohányzás rítusától megszabaduljunk. Menet közben a műszerhez csatolt kis tárolóedénybe beletördelték a magammal hozott egy egész és egy félig elszívott cigit, közben mindenféle kapcsolókat meg csúszkákat tologattak ide-oda a készüléken, az meg sípolt meg zúgott.

A kezelés alatt jöttek sorra a jótanácsok, hogy mire figyeljek, ezek közül a legfontosabb a megfelelő vízmennyiség bevitel. A napi minimum 3 deci 10 kilónként, ami azt jelenti, hogy nekem most körülbelül napi 2,5 litert kell meginnom - minimum. Ha végiggondolom, hogy én eddig egy napi megittam 3-4 kávét, meg annyi folyadékot, ami a levesben volt, elég nagy ugrást jelent. Elsősorban azért kell a vízkúra, hogy a kezelés után felszabadult méreganyagokat kimossa a szervezetből.

A kezelés alig tartott 20 percig, utána pedig hazajöttem. Kíváncsian vártam, mennyire hiányzik majd a cigarettázás. Maga a cigaretta egyáltalán nem hiányzott, és - így két nap után - nem is hiányzik. A probléma inkább abban áll, hogy akárhányszor elindulok ki az udvarra (a lakásban eddig sem dohányoztam, csak odakint), megszokásból elkezdem keresni a cigarettámat. Eleinte idegesített, hogy mindenről a cigaretta jut eszembe, de szerencsére ezen már túltettem magamat. Igazából tényleg az hiányzik a legjobban, hogy időről-időre kiszakítsak magamnak a valóság szövetéből 3-4 percet, ami csak az enyém és a cigarettámé. Ez a belsőséges viszony az, ami most eltűnt, és valahogy automatikusan mindig pótolni szeretném valahogy.

Szerencsére ott az ivókúra. Mivel úgyis rengeteget kell innom, ezért a legjobb módszer, amit találtam az, hogy ahányszor csak eszembe jut, hogy rá akarok gyújtani, iszok egy keveset. Eddig segített, viszont nagy hátránya az volt, hogy tegnap egész nap rohangáltam a vécére, mivel nincs hozzászokva a szervezetem ennyi vízbevitelhez. És mindezt úgy, hogy a két litert sem értem el. Remélem, ez is rendeződik majd.

Mindenesetre most ott tartok, hogy tetszik, hogy nem büdös a szám, az ujjam, a ruhám. Viszont úgy köhögök, mint egy tüdőrákos, de ezt várni lehetett, mivel a biorezonancia a hörgőkben is fellazítja a lerakódott kátrányt. De idővel ez is elmúlik.

Lényeg a lényeg, ha ez most bejön, akkor jövő nyárra már összejön annyi az eddig dohányzásra költött pénzből, hogy egy következő generációs iPad boldog tulajdonosa lehetek. :)